Zete, a terápiás kutya

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2020

Zete vagyok

Labrador retriever családba születtem 2015. június 13-án. Nagyon korán, 5 és fél hetesen kerültem a nevelgető-terelgető szüleimhez, ami azért nem volt ám mindennapi helyzet. Egy szép nyári napon érkeztek a kutyamamám családjához. Én akkor még nem tudtam, hogy már akkor terápiás kutya voltam, mert néhány hónappal előtte veszítették el imádott kutyusukat, és bizony rájöttek, hogy kutya nélkül nem tudnak élni, de még a szívük mély sebének gyógyulni kellett. Én lettem a gyógyír! Hatan vártuk Őket a testvéreimmel. Én körbejártam az idegen nénit, tetszett nagyon, szerettem volna, ha ő lesz az Anyukám, így hát elvonultam úgy 2 méterre, és néztem, csak néztem, és reméltem, hogy engem választ. Ő senki másra nem nézett, csak rám, és azt mondta, „Ő kell”. Apának és Orsinak is nagyon tetszettem, mert olyan kis ügyes voltam! Gyorsan elköszöntem mindenkitől, és mentünk is HAZA. Egészen jó fiú voltam, alig rágtam meg dolgokat, gyorsan tanultam, és szerettem járni a szolnoki Czimre kutyasuliba. Ott én voltam az aprócska „Hópihe”. Azután Anyu, aki óvó néni, olvasott a terápiás kutyák fantasztikus munkájáról, s szíve mélyén úgy érezte, én alkalmas lehetnék ilyen feladatra. Kutakodott, keresgélt, és egy kis kanyarral rátalált Juharos Ágotára és a Kutyával egy Mosolyért Alapítványra. Ágota határozott és következetes irányításával épp 9 hónap alatt terápiás kutyává váltam. Persze még sokat kell tanulnom ezután is, de imádom a gyerekeket, s ha Anya rám adja az alapítványi munkaruhám, elönt a boldogság, és már szeretnék is a gyerekekkel lenni. Remélem, sok kisgyermeknek és felnőttnek tudok segíteni nehéz helyzeteken túljutni. Büszkeséggel tölt el, hogy én vagyok „Zete, a Terápiás kutya”!

Zete gazdija, felvezetője vagyok

Sáriné Papp Erzsébet vagyok. Gyermekkoromtól óvó néni szerettem volna lenni. 1978-ban teljesült a vágyam, 18 évesen elkezdhettem azt a hivatást, amit utána 40 évig csinálhattam. Voltam óvó néni, tagóvoda-vezető és egy hatalmas, 19 tagintézménnyel működő intézmény igazgatóhelyettese. Sokat láttam, tapasztaltam.
Láttam, hogy évről évre egyre több a sérült, beteg vagy csak motiválatlan, dacos, nehezen kezelhető kisgyermek, és bár sokféle eszköz, módszer állt rendelkezésre, hiányérzetem volt. 2014-ben hallottam először a kutyás terápiáról, és magával ragadott. Kutyás vagyok, mióta az eszemet tudom! Saját kutyánk 2000 óta van. Kófic, a labrador és vizsla mix kutyusunk meghatározó volt az életünkben. Túl azon, hogy imádtuk, ösztönösen volt terápiás kutya, sokszor sok helyzetben segített át bennünket élete 15 éve alatt. Az, hogy kutya nélkül nem tudunk élni, neki köszönhető. Olyan űrt hagyott maga után, hogy néhány hónap elteltével kiskutyát hoztunk a családba, ő Zete, a mi labradorunk.
Egyetlen szempont volt a választáskor, hogy legyen gyermekszerető fajta, aki mellett majd az unokáinkat is biztonságban tudhatjuk. Jól választottunk. Én pedig szinte ezzel egy időben elindultam egy úton, egy újabb életcél felé. Szeretném az aktív időszakom lezárultával úgy tölteni a mindennapjaimat, hogy tudjak másoknak segíteni a 40 év pedagógiai tapasztalatait és a kutyás terápia hatásait ötvözve. Az elmúlt 9 hónap alatt ezért dolgoztunk intenzíven Zetével. Sokat tanultam az állatasszisztált terápiáról, a kutyákról, magamról, és tudom, hogy ebben is igaz a „lifelong learning”.

Büszke és boldog vagyok, hogy egy olyan csapat tagja lehetek, mint a Kutyával egy Mosolyért Alapítvány!

Keresés ebben a blogban

Zete, a terápiás kutya

Bejegyzések

Végtelen boldogság...

Archiválás